Victoria Clarke
Az elemzett időszak öt kutatási szakaszra vagy korszakra osztható, amely a leszbikusok ötféle konstrukciójának feleltethető meg a szülőség vonatkozásában:
(I) A századforduló és a 20. század eleje: A korai szexológia és a maszkulin leszbikus
(II) A 20. század közepe: A pszichoanalitikus pszichiátria és az éretlen leszbikus
(III) Az 1970-es évek: Az affirmatív korszak kezdete a leszbikus és meleg pszichológiában és az alkalmas leszbikus szülő
(IV) Az 1980-as évek: Gyámság, összehasonlítás és a jó/rossz leszbikus szülő
(V) Az 1990-es/2000-es évek: Az „új” leszbikus szülő újrateremti a családot
(I) A korai szexológia és a maszkulin leszbikus
A 20. század fordulóján és a századelőn a leszbikusok („invertáltak”) tudományos ábrázolása elsősorban szexológusok, például Havelock Ellis munkáiban jelent meg, aki azt állította, hogy „a szexuálisan invertált nő legfőbb jellemzője egy bizonyos fokú férfiasság” (1897). Havelock Ellis jelentős szexuál-reformer volt: Edward Carpenterrel közösen megalapította a Brit Szexuálpszichológiai Társaságot, és kiadta a hatkötetes Studies in the Psychology of Sex című tanulmánykötetet. Richard von Krafft-Ebing, jeles német-osztrák pszichiáter, hasonlóan írt a leszbikusok „férfias lelkéről a női kebelben” Psychopathia Sexualis című klasszikus művében (1886), amely a szexuális „deviánsokról” szóló esettanulmányok gyűjteménye.
Calhoun (1997) szerint „a leszbikusok kulturális konstrukciója […] kezdettől fogva egy olyan lénytípus konstrukciója volt, aki mindenekelőtt kívül áll a házasság, a család és az anyaság területén”. A homoszexuális viselkedésformákhoz sorolt leszbikusság szexológiai leírása a „vénlányos” feminizmushoz kapcsolódott (Faderman, 1980; Jeffreys, 1985). A „szexuálisan invertált” nem elsősorban a szexualitáson alapuló képződmény volt; ami megkülönböztette őt, az a nemiszerep-inverzió. Az invertáltak férfiasnak és terméketlennek konstruálása a századforduló nemi ideológiájához kapcsolódott, amely azt állította, hogy azok a nők, akik nem a nemüknek megfelelő, „férfias” szakmákban dolgoznak vagy „túl sok” tanulást vállalnak, meddőségre ítéltetnek, vagy képtelenek lesznek egészséges gyermekeket nemzeni. A férfias leszbikusok képét arra használták, hogy korlátozzák a nők viselkedését, és a patriarchális nemiszerep-normáknak való megfelelésre kényszerítsék őket.
(II) A pszichoanalitikus pszichiátria és az éretlen leszbikus
A 20. század közepén a homoszexualitásról szóló legjelentősebb munkákat pszichoanalitikusan képzett pszichiáterek írták. Freud hatása a homoszexualitásról szóló pszichológiai beszámolókra jóval tovább tartott, mint kortársáé, Havelock Ellisé. Ebben az időszakban a leszbikussággal és a férfi homoszexualitással kapcsolatos pszichológiai és orvosi kutatások többsége a patológiai modellt támogatta. Sőt, 1952-től 1973-ig a homoszexualitás az Amerikai Pszichiátriai Társaság Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének (DSM) első és második kiadásában „szexuális devianciaként” szerepelt. Ezek a szerzők a leszbikusságnak mint infantilis szexualitásnak a pszichoanalitikus konstrukcióját támogatták, amelyet a gyermekvállalást és az anyaságot kísérő érettség elmaradása jellemez. Bieber (1969) szerint a női homoszexuálisok legfőbb „pszichológiai problémái közé tartozik […] a gyermekvállalástól való félelem”. A korai szexológusokhoz hasonlóan ezek a pszichiáterek is azt képviselték, hogy a leszbikusok túlságosan férfiasak, és „elvesztegetik […] az anyaiságukat” (Socarides, 1965). Bieber (1969, 2641) azt állította, hogy fiatal lányként a leszbikusok „nem tanúsítanak gyermekvállalási vágyat, és nem mutatják a házasságra és anyaságra irányuló szokásos női törekvéseket”.
(III) Az affirmatív korszak kezdetei a leszbikus és a meleg pszichológiában és az alkalmas leszbikus szülő
A homoszexualitás törlése a DSM-II-ből 1973-ban, meleg aktivisták többéves kampánya után az affirmatív leszbikus és meleg pszichológia kezdeteit jelentette az Egyesült Államokban (ami aztán az Egyesült Királyságban és máshol is inspirálta az affirmatív pszichológia fejlődését, és a meleg felszabadítás szempontjából jelentős eredmény volt (Adam, 1995). Az 1970-es évek a meleg felszabadítási mozgalom szétforgácsolódását és a leszbikus feminizmus megjelenését is elhozta. Ez volt az az évtized, amikor a „család” jelentése és a leszbikusok társadalmi helyzete drámaian megváltozott. Az 1970-es évek előtt a leszbikus és meleg közösségen kívül kevesen tudtak a leszbikus anyák létezéséről, de ezután a gyermekes nők jelentős számban kezdték magukat nyíltan és pozitívan leszbikusnak identifikálni (Harne & Rights of Women, 1997). A leszbikus szülők növekvő láthatóságának és magabiztosságának egyik következménye a leszbikusok felügyeleti jogával kapcsolatos ügyek nagy száma volt; a leszbikusok „szinte járványszerű mértékben” veszítették el gyermekeik felügyeleti jogát (Benkov, 1994).
Az esettanulmányok megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy van-e kapcsolat az anya leszbikussága és gyermeke pszichoszexuális fejlődése között. Az esettanulmányok egy része nem talált ilyen összefüggést. Más tanulmányok viszont alátámasztották az anyai leszbikusság és a gyermekek pszichoszexuális fejlődése közötti kapcsolatot, legalábbis a nyitottabb kísérletezést a leszbikussággal.
Az 1970-es években a pszichológiai, jogi és tágabb diskurzusban lassan megjelent a „leszbikus anya” fogalma, de ez problematikus kategória volt; a leszbikus anyaságot „önellentmondásnak”, a természetes heteroszexualitás útjától való elhajlásnak tekintették. A leszbikus anyákról széles körben feltételezték, hogy „devianciájukat” továbbadják gyermekeiknek. A leszbikus anyák szülői alkalmasságának döntőbírái a pszichológusok lettek, és ők inkább elfogadták (és nem cáfolták) azt a feltételezést, hogy a leszbikus anyaság potenciálisan káros a gyermekek számára (a leszbikusok feltételezett nemi inverziója és önzősége miatt, amiért szexuális vágyaikat a gyermekeik szükségletei elé helyezik). A leszbikus anyaság nem vált el teljesen a heteroszexuális családtól, és bár az 1970-es években volt némi vita a tervezett leszbikus szülőségről, a figyelem továbbra is az újjáalakított leszbikus családokban nevelt gyermekekre irányult.
(IV) Szülői felügyeleti jog, összehasonlítás és a jó/rossz leszbikus szülő
Az 1980-as évek elején és közepén a leszbikus anyák továbbra is elveszítették gyermekeik felügyeleti jogát szexualitásuk miatt. Az 1980-as években a leszbikus és meleg politika is megtört: a mainstream, liberális, jogokon alapuló mozgalom és a radikális queer aktivizmus (nagyrészt) felváltotta a melegfelszabadító és leszbikus feminista politikát. A gyermekvállalás már az 1970-es években is megosztó kérdés volt a leszbikus közösségeken belül. A leszbikus folyóiratok és hírlevelek számos vitát közöltek a leszbikus szülőség politikájáról: a fiúgyermeket nevelő nők és a leszbikus szeparatisták között, valamint azok között a nők között, akik szerint a leszbikus szülői szerep megkérdőjelezi az anyaság normatív meghatározását, és radikális lehetőségeket rejt magában, illetve akik szerint az anyaság konformista heteroszexuális gyakorlat. Az 1980-as években azonban ezek a közösségek egyre inkább a pronatalizmus mámorító bűvkörébe kerültek. Egyes szerzők (pl. Green & Bozett, 1991) azt állították, hogy az AIDS-járvány sok meleg férfit és leszbikus nőt ösztönzött arra, hogy szülővé váljon.
Az 1980-as években a szakirodalom középpontjában továbbra is a gyermekelhelyezési ügyekben felmerülő kérdések kezelése állt: a leszbikusok szülői alkalmassága és a leszbikus szülőség hatása a gyermekek fejlődésére, különösen szexuális identitásuk és kortárskapcsolataik alakulására. Változás történt azonban az e kérdések megválaszolásához használt módszerekben: a klinikai esettanulmányoktól a kvázi-kísérleti modellek és kvantitatív mérések felé – ami a leszbikusokkal és meleg férfiakkal kapcsolatos pszichológiai kutatásokban bekövetkezett átfogóbb módszertani változást tükrözi. A pszichológusok (főként) elvált leszbikus anyák és gyermekeik csoportjait hasonlították össze elvált heteroszexuális anyák és gyermekeik csoportjaival, az utóbbiak „kontrollcsoportként” működtek (pl. Golombok, Spencer és Rutter, 1983; Green, Barclay Mandel, Hotvedt, Gray és Smith, 1986; Hoeffer, 1981; Miller, Jacobsen és Bigner, 1982; Mucklow és Phelan, 1979). A legtöbb összehasonlító vizsgálat strukturált interjúk, standardizált kérdőívek és tesztek sorozatát alkalmazta annak felmérésére, hogy a leszbikus családok eltérnek-e a heteroszexuális családoktól a szülői kompetencia és a gyerekek beilleszkedésének mutatóiban.
Ezek a tanulmányok a liberális egyenlőségi kerethez igazodtak, a heteroszexuális anyákat tekintették a normának, amelyhez képest a leszbikus anyákat meg kell ítélni. Ha a leszbikus anyák a heteroszexuális anyákkal azonos minőségű szülői szerepet nyújtottak, és gyermekeik ugyanolyan pszichológiai eredményeket mutattak, mint a heteroszexuális anyák gyermekei, akkor a leszbikus szülőség megkapta a pszichológiai jóváhagyás pecsétjét.
A leszbikusok szülői alkalmasságának és gyermekeik pszichológiai egészségének bizonyítására tett kísérletekből, valamint az igazságügyi és pszichológiai diskurzusok metszéspontjaiból két nagyon különböző kép alakult ki a leszbikus anyákról: az „ugyanolyan jó leszbikus anya” és a „rossz leszbikus anya”. A bírák nagyobb valószínűséggel ítélték meg a felügyeleti jogot a „jó” leszbikus anyának, aki a szexualitását magánügyként, anyai szerepétől elkülönítve és annak alárendelve kezelte. Ezzel szemben a „rossz” leszbikus anya, aki szinte biztosan elveszítette gyermekei felügyeleti jogát, „militáns, férfigyűlölő” leszbikus volt.
Egy „mérföldkőnek számító” tanulmány szerzői, Golombok és munkatársai (1983) egyértelműen az ugyanolyan jó és a rossz leszbikus anya alakját idézték fel és erősítették meg, és ezzel a leszbikus szülőség asszimilációs és defenzív leírását adták. A tanulmány a leszbikus anyák férfiakkal kapcsolatos attitűdjeit, az ő és gyerekeik kapcsolatát volt férjükkel, felnőtt barátaik nemét és szexualitását, valamint azt vizsgálta, hogy gyakoroltak-e bármiféle nyomást gyermekeikre, hogy azok nem-normatív nemi szerepeket vagy szexuális orientációt tegyenek magukévá.
Egy másik figyelemre méltó jellemzője ennek és más tanulmányoknak, hogy a „leszbikus anyára” összpontosítanak: a „leszbikus család” vagy a leszbikus társszülő kevéssé kerül szóba. Bár Golombok és munkatársai jelezték, hogy a leszbikus mintájukban szereplő nők mintegy fele párkapcsolatban élt, nem gyűjtöttek adatokat a másik nőtől. Amikor a szerzők „leszbikus anyákra” hivatkoznak, csak a gyermekek biológiai anyját értik alatta. Ezekben a tanulmányokban az apa/férfi hiánya a fontos, nem pedig egy másik anya/nő jelenléte.
(V) Az „új” leszbikus szülő újrateremti a családot
Az 1990-es években gyorsan növekedett a gyermeket vállaló leszbikusok (és meleg férfiak) száma – ismert vagy ismeretlen donorral történő mesterséges megtermékenyítés, örökbefogadás, nevelőszülőség és különböző társszülői megállapodások révén. Ezt gyakran nevezik „leszbikus baby boom”-nak, „gayby boom”-nak vagy „gyermekvállalási mozgalom”-nak (Benkov, 1994). Ami a nemzetközi kilátásokat illeti, bár az azonos neműek kapcsolatainak elismerése növekszik, a leszbikus (és meleg) családok elismerése még várat magára. Számos olyan ország, amely az azonos neműek házasságát szentesíti, kifejezetten kizárja az örökbefogadást, a nevelőszülőséget és más szülői jogokat a kapcsolódó jogok és kötelezettségek köréből.
A kutatási érdeklődés kezdett eltolódni a gyermekek nemi és szexuális alkalmazkodásától a nemi és szexuális szempontból „semleges” családi dinamikák, például a háztartási munka és a gyermekgondozás megszervezése, valamint a szülő-gyerek kapcsolatok felé (Patterson, 1995; Tasker & Golombok, 1998). Ez az új napirend egy másik változást is jelez a leszbikus szülői szerepekről alkotott pszichológiai elképzelésekben: az egyedül élő leszbikus anya központi figuráját lassan felváltja a kétanyás leszbikus család. Így az 1990-es és 2000-es években debütált a pszichológiai kutatásokban a „másik anya”, akit leszbikus „társanya” (Tasker & Golombok, 1998), „nem-biológiai anya” (Patterson, 1995) vagy „szociális anya” (Brewaeys, Ponjaert, Van Hall, & Golombok, 1997) néven emlegetnek.
Az összehasonlító kutatás feltárt „egy feltűnő különbséget a leszbikus és heteroszexuális családok között” (Brewaeys et al., 1997): a leszbikus társszülők bizonyos szempontból jobbak, mint a heteroszexuális apák. Így ezek a tanulmányok egy új történetet mesélnek el a leszbikus gyermeknevelésről: a „még jobb is, mint” leszbikus családét. Brewaeys és munkatársai például megjegyezték, hogy a szociális anyák a tanulmányukban „több interakciót mutattak gyermekeikkel, mint az apák”, és „szignifikánsan jobban részt vettek a gyakorlati gyermekgondozási tevékenységekben, mint az apák mindkét heteroszexuális kontrollcsoportban”.
Tasker és Golombok (1998) szerint „úgy tűnik, hogy a családi folyamatok (például a konfliktusok), nem pedig a családszerkezet (a szülők szexuális irányultsága és a szülők száma) gyakorolnak nagyobb hatást a gyermekek pszichológiai alkalmazkodására”. Hasonlóképpen, Wainwright, Russell és Patterson (2004) kiemelte: „a családok mindennapi életének megszervezését reprezentáló változók, mint például a háztartási munkamegosztás és a gyermekgondozás, nagyobb valószínűséggel függnek össze a gyerekek eredményeivel, mint a szülői szexuális irányultság”.
Az 1990-es és 2000-es évek pszichológiai kutatásai tehát a leszbikus családok progresszív potenciáljáról szóló vitákkal foglalkoznak. A baby boom extravagáns állításokat váltott ki a tervezett leszbikus családok azon képességéről, hogy „újrateremtsék a családot” (Benkov, 1994), és a „posztmodern család” (McLeod & Crawford, 1998) határán legyenek.
Az 1990-es és 2000-es évek szakirodalma a leszbikusokat alkalmas szülőnek, a leszbikus családokat pedig a gyermekek szempontjából jónak tartja. Az 1990-es évek végére az „épp olyan jó leszbikus anya” történetei összefonódtak és végül fölülíródtak a „jobb leszbikus család” történeteivel.
Gabb (2004) ugyanakkor kritizálja azt a leszbikus és meleg pszichológiai és szociológiai kutatásokban egyaránt megjelenő elképzelést, miszerint a leszbikus családok eredendően progresszívek. Azzal érvel, hogy a leszbikus szülői kutatások középpontjában általában a középosztálybeli, magasan képzett, fehér, nagyvárosban élő leszbikus szülők állnak, és ez elhomályosítja a leszbikus családformák sokféleségét. Sok munkásosztálybeli leszbikusnak nem adatik meg az, amit Gabb az „életstílus-szülőség kiváltságának” nevez. A „mi is olyanok vagyunk, mint ti” valójában azt jelenti, hogy „mi (fehér, középosztálybeli leszbikusok és melegek) pont olyanok vagyunk, mint ti (fehér, középosztálybeli) heteroszexuálisok”.
A „leszbikus anya” kategória (és az újabb kategóriák: a „leszbikus család” és a „leszbikus társanya”) ma már egyértelműen léteznek a pszichológiai kutatás és elméletalkotás tárgyaként. A kategória azonban továbbra is problematikus, nem utolsósorban azért, mert a leszbikusok szülői alkalmasságát ritkán tekintik adottnak, azt még mindig bizonyítani kell. Ráadásul a leszbikus anyaságot továbbra is a normától való eltérésnek tekintik, még affirmatív kontextusokban is; az anyákról alapjáraton azt feltételezik, hogy heteroszexuálisok, hacsak másként nem jelzik. Bár a leszbikus és meleg pszichológusok viszonylag sikeresen tették fel a leszbikus családokat az alternatív családformák térképére, a heteronormatív családfelfogással szemben általuk megjelenített tágabb értelemben vett kihívásokat még nem ismerték fel a pszichológián belül és kívül.
Borgos Anna fordítása
A teljes magyar szöveg: Imágó Budapest, 2024/1. https://imagobudapest.hu/wp-content/uploads/2024/04/5-Clarke-1.pdf
